Beautiful Monster

Egy kis helyzet jelentés. Jelentem élek. Egyre jobb minden, egy két megingást leszámítva.. Közeleg az év vége.. Vegyes érzelmek vannak bennem emiatt, hisz már csak 1 év van hátra ezzel az osztállyal. Jövőre Érettségi, ballagás, suli nézés..etc. Olyan messzinek tűnik, de itt lesz hamarosan.
Nyárra nézve is pozitívan próbálok gondolkodni..:D Munka, munka, munka és munka. Jó egy két kis pihenés belefér, de most vannak céljaim, álmaim. Ezek meg nem fognak csak úgy az ölembe hullani.. Egyet elárulhatok, hogy szeretnék megtanulni gitározni. Remélem sikerül..:D A többi meg.. hát a jövő zenéje. Decembert, még jobban várom, végre belépek a felnőttek sorában.. Fizikailag.. Agyilag..:DDDD hát, az már kérdéses.
Írás. Nem tudom, hogy fogom megoldani az írást, de majd a munkanapok közti szünetekbe, megpróbálom. Novellákkal fogok jelentkezni, ide a blogomra..

Szóval így ennyit a jelenről, meg a jövőről.. a múlt már elmúlt.. keserű szájízzel, vagy boldogan tekintek-e vissza rá, az már részletkérdés.;Đ

with every heartbeat.

Nem tudom mit is csináljak.. [akiket beavatok kicsiny kis életembe azok tudják, hogy miről is van szó. a többi nem érdekel.;Đ] Este minden oké, de amikor felkelek, akkor minden eltűnik hirtelen.. mintha nem is ismerném..:| Ismeretlen ez az érzés..

M.

Jövőkép? [novella.]

A teremből hangos morajlás áradt ki, jobban feszültebbé téve a már így is paprikás hangulatú írót. Az első, s talán az utolsó média előtti megjelenése. Próbálta elképzelni, hogy mi is fog valójában történni. Szétfogják-e szedni az így is ragasztószalaggal összetákolt lelkét, a nem túl pozitív kritikák? Vagy épp ellenkezőleg fog elsülni a felolvasás.
Az emberek csak úgy sürögtek-forogtak körülötte, mintha dróton ráncigálnák őket. Lesték minden kívánságát, de csak egy volt neki. Hagyják békén.
Még jobban felbőszítette magát a látottak alapján, csak azt kívánta, hogy újra visszatérhessen a jól megszokott kerékvágásba. A gondolataihoz, az íróasztalához, hogy belekezdjen valami újba…
Előhalászta a zsebében lapuló cigarettás dobozt, kihúzott egy szálat, s meggyújtotta. Élvezte, ahogy szétterjed a tüdejében a halálos füst. A sárga falon függeszkedő „Dohányozni tilos!”, táblával szemezett hosszú ideig.
- Uram, itt nem lehet dohányozni! – lépett mellé az egyik biztonsági őr. Volt a hangjában valami fenyegető.
Bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette a szabályt. Ujjai közül elengedte a csikket, a vajszínű padlószőnyegen landolt. Rálépett egy határozott lépéssel, hagyva egy kis nyomot a világnak, hogy itt volt, s elindult a „kivégzés” helyszínére.
Jelzett az ajtóban álló szervezőnek, hogy készen áll. Vad beszélgetésbe kezdett a telefonján. Vicces jelmondatokat használva, mintha valami pótolhatatlan személyről lenne szó. Soha nem tartotta többre magát, világ életében szerény volt.
- Mehetünk. – mondta a szervező.
Ismét bólintott, s határozott léptekkel követte, egészen a bejárati ajtóig. Az író odaképzelte a falra a „Pokol” feliratot. Elmosolyodott ettől. Felvette az új, még szokatlan álarcát. Fél mosollyal az arcán, átlépte a küszöböt, s kezdetét vette a műsor.
Szétnézett a tömött teremben, néhány fényképész, operatőr, de túlnyomó részt magánemberek töltötték be a székeket. Kereste, azt a szempárt, arcot, ami most megnyugvást jelentett volna számára, de nem volt ott. Hogy is lett volna ott?
Felért a kialakított kis pódiumra, ahol sorjában álltak az asztalon a könyvei, körülötte egy 2mx2m-es vászon, ahonnan, az író vigyorgott, mű mosollyal az arcán.
Leült a kihelyezett székre, a taps alább maradt. Illendően belekezdett, a bemagolt üdvözlőszövegbe, ahogy befejezte, felkapott egy könyvet az asztalról, s felütötte azt. Kinyílt a 16. Fejezetnél, megköszörülte a torkát, s mindenki ráfigyelt. Sóhajtott egy nagyot, s elkezdte olvasni a sorokat.
A közönség itta minden egyes mondatát, szavát. Áhítattal hallgatták az előadást.
Az író magában, mélyen üvöltött, feltépte az összes sebét, amit elrejtett a maga elől. Emlékek megjelentek a lelki szemei előtt, ahogy olvasta az írását. Átbeszélgetett esték, közös pillanatok… Mind a múlt része.
Ahogy befejezte a fejezetet, egy könnycseppet is elmorzsolt titkon, amit csak az első sorban ülők láthattak. Az álarc gyorsan visszailleszkedett az arcára. Mosolyogva válaszolt a kérdésekre, poénosan mászott ki az újságírók által készített csapdákból.
Elbúcsúzott az előadás alatt megnőtt tömegtől, s elindult a hotel szobája felé. Utat adott a könnyeinek, csak úgy folyt patakokban az arcán. Szervezők, biztonságiak megbámulták, összesúgtak a háta mögött, de nem vett tudomást róla.
Felliftezett, és befordult a homályos folyosóra. Ekkor újra találkozott az új legjobb barátjával. A csönddel, ami körülvette, melengette a lelkét, s lassacskán meg is nyugtatta.
Kinyitotta a szobája ajtaját, és ahogy beért be is csapta azt. Lábaiból elszállt az erő, s lerogyott a földre. Üvöltött fájdalmában, ahogy előtörtek a régi emlékek.
Szavak csak úgy visszhangoztak a fejében. Nem bízok meg benned… Utállak… Soha többé nem akarlak látni. Nem tudja feldolgozni, hogy meghalt. Magát hibáztatja a halála miatt. Elővette a doktora által felírt nyugtatókat. Szemezett velük, dobálgatta a dobozát. Lejátszotta maga előtt az eltelt 20 évét, s őrlődött, hogy mit is tegyen valójában. Nem volt más kiút számára. Kikotorta a másik, még fel nem bontott dobozt, s töltött egy pohár vizet magának.
Eldöntötte ezt már magában korábban, csak kellett egy kis löket, amit most megkapott…
Kettesével kapkodta be a pirulákat, ameddig el nem fogyott a két dobozból. Hátradőlt az ágyban, s várta a magányos halált…

csak egy toll.

Eltelt megint 1 hét. Kezd minden megint a normális kerékvágásba visszatérni, azt az egyet leszámítva, hogy nem tudok már normális gondolatokat magamból kiírni.. Sajnos.. Hát ez van.
Mint mindig, most is van oka, hogy írok ide. Pontosan az, hogy valakinek ma születésnapja van. Nem mondom kinek, elég ha én tudom. Nem tudom, hogy olvasod-e eme firkálmányokat, remélem igen. És tudod, hogy amiket mondtam utolsó beszélgetésünk során.. nem voltak igazak. Nem utállak, nem gyűlöllek. De te.. mindegy inkább..

Boldog Születésnapot.

M.

Lájkolom.

Köszönöm.

Hogy mit köszönök, és kinek?

Köszönöm neked, kedves S. G. , hogy olyan lettem most, mint aminek kibaszottul nem akartam lenni. Egy szívtelen, érzéketlen bunkó lettem. :)

Csak hogy tudd, nem azért törtölek ki vip ismerőseim közül, mert nem akarom azt, hogy tudjanak arról, hogy ismerlek, hanem nemes egyszerűséggel azért mer nem akartam, december 2-re gondolni. Talán tudod, miért talán nem..
S reggel [valahogy ráéreztem] kaptam egy levelet tőled.
"csak gratulálni tudok:):):):)" ennyi állt benne, tudod te is hisz te írtad. Na de mindegy.
Erre csak annyit tudok mondani, hogy.. magadnak gratulálj először. Te akartad ezt. Belátom én hibámból IS történt ez, de ezekhez nem egy ember kell. Szerintem.
És ha találsz nálam jobb barátot, akkor téged ez mit érdekel, hogy én töröltelek ismerőseim közül?! Ezt sem értem. Talán meg se fogom. Ahogy ismerlek téged..
Megbocsájtás.. Ismerős szó számodra?:O
Nem akarom most már, hogy megbocsájts. Kurvára leszarom. Csak talán az életben szükséged lehet rá.. Egyszer biztosan.
Másik..
Láthattad, hogy milyen vagyok.. azt mondtad, elfogadsz ilyennek.. Most meg? Ehh.

Nem akarok okoskodni, csak a saját szemszögemből szemlélem a dolgomat.

Nem vagyok szent. Ember vagyok, aki hibázik, és be is ismeri.

M.

Össze vagyok zavarodva még mindig.. De a tegnapi bejegyzés.. kicsit fura volt. Túlontúl vágyom már a törődésre, és a szeretetre. Szóval.. nyugi, nem vagyok szerelmes. [tudja kinek írtam.]

Nem tudom mik kavarognak bennem. Olyan sok minden van, olyan hülyeségek.. áhh.. Soha nem volt még ilyen, hogy ne tudjam, mi játszódik le bennem. És most ez is megtörtént. Nem tudok egy értelmes bejegyzést se írni már, mint régebben. Írni sem tudok fejezeteket, semmit.. BLOKK... teljes..
Annyira sok volt nekem ez az április.. Eltűnnék egy kis időre. Talán úgy örökre.

SÁJSZE de nagyon SÁJSZE..

M.

Hiányzik az ölelése, a hangja, az illata.. Hiányzik mindene.. Talán kezd feloldódni bennem az a bizonyos érthetetlen gát? Vagy a szeretet hiány vetít ki ilyen érzéseket a tudatomra? Nem tudom. [Úgy érzem, hogy ez a nem tudom kifejezés nálam mostanában alap lett.] Eltelt 4 hónap.. és még mindig a fejembe vannak ezek az emlékképek, s még mindig aggaszt, hogy jó döntést hoztam-e egyáltalán?!..

Neked...

WTF?

Miért kellett hazudni nekem?.. Nem értem. Nem vagyok az a valaki akinek te hittél először. Jó, oké te se tudhattad. Hisz volt egy pár blog bejegyzésem és kész.. De akkor is.. Legalább elmondtad volna, hogy mi az igazság kb 1 hét után. Még akkor azt mondom, hogy oké. Elnéztem volna, de most...
Nem tudom mi az igazság, és mi hazugság. Nem tudom, hogy megtudok-e bízni benned ezek után?! Nem tudom, hogy mikor fogsz nekem hazudni legközelebb..
Bíztam benned basszus...


M.

pain..

Furcsa érzés járja át a testem. Nem mintha nem ismerném ezt az érzést, de most, nem fizikai fájdalmam van. Fáj, bent.. Nem tudom miért, de egy biztos, nem az a bizonyos személy miatt. Ez valami új. Megmagyarázhatatlan.. Talán a szívem kezd újra mozgásba lendülni? Remélem..
Úgy szeretném kiadni magamból amit érzek, sok minden van bennem elraktározódva. Félek, hogy megbánthatok vele személyeket, nem akarok senkinek fájdalmat okozni.. Nem akarom többé azt átélni, mint nem is oly rég.
Félek megbízni az embereknek, félek kimutatni az érzéseimet. Egyszerűen félek. Megakarok felelni mindenkinek. Amiket rám erőltetnek, s közbe én keserű szájízzel gondolok vissza.. Megnyílok személyeknek, s eldobnak.. váh..
Egyedül vagyok. Teljesen egyedül. Hiába kiáltok, senki sem hallja..
Ide írok, mint egy szánalmas ember kinek nincs élete.. Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rám.. Szánalmas.

Gondolatok csak úgy vándorolnak bennem, látható a bejegyzésen is.

M.